T.Horváth Éva 2022-es kerti kiállítása Budaörsön

    

                 Nem biztos, hogy ez a legjobb kép címlapként, mert sokkal inkább illene ide egy nagytotál a részletkép helyett, ahol az egyébként is kis kert egyben látható? Azt sem tudom, hogy a 2020-tól tartó covid járvány Isten csapásaként jött-e, vagy hozott valami pozitívumot is? De ha már itt volt és potenciálisan itt van még ma is, az aktuális A vírusos influenza járvánnyal együtt, akkor is kell, hogy  valamit kezdjünk magunkkal. Mi az oltások ellenére, Évával együtt mind a kettőben részesültünk. És azt sem tudom, hogy ez a sors figyelmeztetése volt-e a halandóságunkra, vagy büntetés az eddigi életünk "ajándékaként"? Azt viszont tudom Heideggertől, hogy ha nincs más, akkor "saját semmis létünk semmis alap okának kell legyünk". Ennyi, amit a saját halandóságunkkal szemben tehetünk. Ez nem sok, de nem is kevés. Hívő sem vagyok, - bár hinni kell valamiben amíg élünk - ezért a covid idején, jobb híján nagy kerülőutakon visszatértem a művészethez. Nyilvános kiállítások alig voltak, és ha voltak, akkor is jobb volt a fertőzés okán nagy ívben elkerülni. Nekem 2017-ben, a RAM Colosseumban, Évának 2018-ban, a Klub-galériában volt az eddigi utolsó nyílvános kiállításunk. Ami a mai napig 7-8 éves kihagyást jelent, az addigi egy-két évenkénti bemutatkozásunknál. Alkotni persze tovább allkottunk, és gyűltek körülöttünk a műterem falának befelé fordított képek. Egymás munkáit mindig megnéztük, elemeztük, beszéltünk rólla, de egy idő után túl belterjessé vált a látásuk. Hiányzott a külső szemlélő kutató tekintete, amint a képek láttán elindul bolyongani az alkotó világában, hogy ő is magára találjon a "másban". Engem a 2000-ben bemutatott első önálló kiállításom óta, két és fél évtizede kisért és fogva tart Emanuel Lévinásztól származó "Ugyanaz és más", nagyon tág és enigmatikusnak tűnő "jelmondat",  amely a kiállításaim összefoglaló címe is szokott lenni. A Te és az Én egymás szemébe néző tekintet, amely a "képekbe kapaszkodó ember" sajátja. Így 4-5 évi kihagyás után kerestük a megmutatkozás újabb lehetőségét. Már nem volt elég a fenti kép bal alsó sarkában csendesen imádkozó, és kora gyerekkorom óta velem tartó angyalka biztatása. Őt nem megtagadva és nem hagyva magára, de hitetlen hívőként kerestem, Évával együt kerestük, az éltető hit lehetőségét. Bevallom, ebben a mindenki számára nehéz és kritikus helyzetben, nem is mi találtuk meg a továbblépés lehetőségét. A járvány kellős közepén, két ember által szervezett zoom-os beszélgetésekben és képnéző előadásokban akadtunk rá. Két olyan ember mutatott példát, akik a járvány kitörése előtt, mozgáskorlátozottságuk ellenére is teljes életet éltek. Becsatlakozva a "csapatba", a képeink iránt érdeklődő tekintetekre leltünk, és ennek a következménye lett a kerti kiállítások ötlete. 

           2022-ben, amikor a járvány lecsendesedett rendeztük az első ilyen bemutatkozást, amit az évben több is követett. Ez az ötlet sem teljese tőlünk származott, hanem részben ugyancsak számunkra egy példamutató házaspártól, akik 25 éve szerveznek évente egy napos fesztivált a saját házukban és időjárástól függően a kertjükben, aminek lassan 15 éve mi is részesei vagyunk. A zoom-os előadásokból